Kapcsolat

Iskolánk elérhetőségei, térkép, ügyfélfogadási és csengetési rend, fenntartó és alapító adatai. Tovább

Képzéseinkenikő

Itt képzéseinkről olvasolvahatnak.
Tovább

Munkatársaink

Itt munkatársainkról és a fogadóórák rendjéről olvashatnak. A
Tovább

Dokumentumok

Itt töltheti le iskolánk legfontosabb dokumentumait.
Tovább

Pályázatok

Itt tekintheti meg nyertes pályázatainkat és kötelezően közzéteendő dokumentumait.
Tovább

Felvételizőknek

Itt felvételizőknek szóló dokumentumainkat lehet olvasni.
Tovább

  • Balázs Győző

    Balázs Győző

    Iskolánk névadója

    A Debreceni Tudományegyetem Református Hittudományi Karának 1917 nyarán történt elvégzése után megkezdhette tanári pályafutását a 1918-19. tanévben a Debreceni Református Kollégium Főgimnáziumának segédtanáraként. Több, mint három évtizedes tanári pályafutása alatt, tanárként ez az időszak lehetett élete legaktívabb szakasza.

  • Balázs Győző Református Templom

    Balázs Győző Református Templom

    A Győri kapu és a József utca sarkán több mint tíz éven át épülő templomot 2010 decemberében vehették birtokba a hívek, ünnepi műsor keretében. Az épület felszerelése azóta is folyamatos. Balajthy József, a Miskolc- Felsővárosi Református Gyülekezet lelkipásztora.

  • Református Iskolai Gyülekezet

    Gyülekezet

    A Miskolc – Felsővárosi Református Gyülekezet 1947-es presbiteri határozata alapján 1948. június 6-án kezdte meg működését a Füzes utcán elhelyezkedő imaházban. 1990. évi politikai rendszerváltást követően, az egyházközség vezetősége a város vezetőségétől telket kért, ahol felépítheti templomát. 1994 tavaszán ajándékozás címén megkapta az egyházközség, a Győri kapu déli oldalán azt a telket amelyen, 1996 tavaszán elkezdődhetett a templom építése.

Általános Tudnivalók

    • Emelt szinten angol és történelem tagozatra járó diákok négy évfolyamon keresztül a két tantárgyból készülnek fel emelt szintű érettségire, illetve állami nyelvvizsgára.

    A történelem emeltszintű felkészítés társadalomtörténeti követelményeinek elsajátítását segíti a magas óraszám lehetősége mellett a művészettörténeti és vallástörténeti órák beépítés az órarendbe.

    • Emelt szinten angol és matematika tagozatra járó diákok négy évfolyamon keresztül a két tantárgyból készülnek fel emelt szintű érettségire, illetve állami nyelvvizsgára.

    • Minden tagozaton a második idegen nyelv a német.

    • A képzésre kiemelkedő angol nyelvi készségekkel várjuk a diákokat, mert a program célja szerint 9-10. évfolyamon megszerzett B2 komplex középfokú állami nyelvvizsga megszerzésével van lehetőség az emeltszintű nyelvi érettségi vizsgára felkészülni.

    • Harmadik tantárgyként emeltszintű felkészítést magyar nyelv és irodalom érettségi követelményből vállalja az iskola.

    • A mindennapos testnevelés teljesítésének diáksportköri lehetőségeire széles választékot biztosít az iskola: úszás oktatás, versenyúszás, teniszoktatás, judo, TRX edzés, asztalitenisz, kosárlabda edzés, barantha edzés, korcsolyaedzés, túra szakosztály teljesítménytúrái.

    • A hittanórák, egyházi énekórák órarendbe illesztése a családok felé külön elvárást nem támaszt az iskola részéről.

    • Szakmai tanulmányutak mellett, iskolakirándulások, osztálykirándulások képzésünk részét képzi.

Angol-Történelem/Matematika

    EMELT ANGOL-TÖRTÉNELEM

    •Tagozatkód: 01

    • 4 éves tagozatos gimnáziumi képzés

    • Emelt szintű angol-történelem tagozat, vagy emelt szintű angol-matematika tagozat

    • 2. idegen nyelv a német

    • Az emelt szintű érettségi felkészítések már 9. évfolyamtól kezdődnek

    • Előre hozható érettségi angol nyelv és informatika tantárgyakból

    • Közép- és emelt fokú angol nyelvvizsga lehetősége

    • Kiemelten magas óraszámok az érettségi tantárgyakból

    EMELT ANGOL-MATEMATIKA

    •Tagozatkód: 02

    • 4 éves tagozatos gimnáziumi képzés

    • Emelt szintű angol-történelem tagozat, vagy emelt szintű angol-matematika tagozat

    • 2. idegen nyelv a német

    • Az emelt szintű érettségi felkészítések már 9. évfolyamtól kezdődnek

    • Előre hozható érettségi angol nyelv és informatika tantárgyakból

    • Közép- és emelt fokú angol nyelvvizsga lehetősége

    • Kiemelten magas óraszámok az érettségi tantárgyakból

Mi jellemez minket?

    • Keresztyén értékrend

    • Családias közösség

    • Mindennapos testnevelés programja fakultatív választási lehetőségekkel (lovaglás, judo, túra, TRX, úszás, tenisz, korcsolya)

    • Tehetség azonosítása, gondozása

    • Kimagasló eredmények a tehetségfejlesztésben

    • Országos és nemzetközi versenyeken való részvétel

    • Biztosítjuk a lehetőséget a szükséges fejlesztési területeken

    • Gazdagító programjaink keretében mesterkurzusokat, kortárs művészeti előadó esteket,workshopokat rendezünk diákjainknak azzal a szándékkal,hogy szakmai portfóliójuk ezáltal gazdagodjon.

    • Évente 2-3 iskolai, osztály- és szakmai kirándulások szervezését vállaljuk

    • Gazdag, sokszínű diákprogramok

    • Dinamikus, állandóan fejlődő, innonatív közösség…

    • és vár a SPIC Coffee

  • 13tndZF

    Általános Tudnivalók

  • 13tndZF

    Angol-Történelem/Matematika

  • 13tndZF

    Mi jellemez minket?

Balázs Győző Református Gimnázium

3531 Miskoc, Győri kapu 23.

OM azonosító: 201 188

Telefon: 46/325-290 20/929-7011

Gazdasági vezető: 107-es mellék

Titkárságvezető: 101-es mellék

Tanügyi ig. h.: 104-es mellék

Ebédigénylés/Lemondás: 103-es mellék

E-mail: bgyrefi@gmail.com

Pénztári nyitva tartás: H-P - 7:45-16:20

Iskolatitkári ügyintézés: H-P - 7:45-16:20

Nyáriszünet alatti ügyintézés rendje: Szerda - 9:00-14:00

    Csengetési rend:
  • 1. óra: 08:15 - 09:00
  • 2. óra: 09:10 - 09:55
  • 3. óra: 10:10 - 10:55
  • 4. óra: 11:00 - 11:45
  • 5. óra: 11:50 - 12:35
  • 6. óra: 12:40 - 13:25
  • 7. óra: 13:50 - 14:35
  • 8.óra: 14:40 - 15:25
  • 9. óra: 15:30 - 16:15
  • 10. óra: 16:20 - 17:05
  • 11. óra: 17:10 - 17:55
Az intézmény teljes neve:

Balázs Győző Református Gimnázium, Egységes Művészeti Szakgimnázium és Magyar- Angol Két Tanítási Nyelvű Művészeti Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola

Angol név:

Balázs Győző Reformed Grammar School, Integrated Secondary Grammer School of Arts and Hungarian - English Bilingual Primary School of Arts, Educational Institute of Elementary Arts

Jogelőd Intézmény:

S.P.I.C. Művészeti Líceum

Alapító:

Művészetért Programház Alapítvány 3531 Miskolc, Győri kapu 23.

Fenntartó:

Miskolc Felsővárosi Református Egyház 3532 Miskolc, Balázs Győző tér 1.

Gyors kapcsolat

3531 Miskolc , Győri kapu 23
bgyrefi@gmail.com
+3646/325-290, +3620/929-7011

  • Balázs Győző Református Templom

    Balajthy József

    Intézményi lelkész

  • Balázs Győző

    Sziráki Szűcs Gábor

    Intézményvezető

    Tantárgyak: festészet, vállalkozási / pénzügyi ismeret
    Fogadó óra: csütörtök. 14.30-16.30

  • Balázs Győző

    Nádkúti Anikó

    Gazdasági vezető

  • Balázs Győző

    Fodor Enikő

    Tanügyi igazgatóhelyettes

  • Református Iskolai Gyülekezet

    Körömi Klára

    Nevelési igazgatóhelyettes nyelvi munkaközösség vezető

    Tantárgyak: angol nyelv, angol rajz
    Fogadó óra: kedd 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Kulikné Farkas Tímea

    Vallási igazgatóhelyettes

    Tantárgy: hittan
    Fogadó óra: szerda 15.30-16.15

  • Balázs Győző

    Szűcs Novák Laura

    Titkárságvezető

  • Balázs Győző

    Bende Melinda

    7-12. of. munkaközösség vezető

    Tantárgy: matematika
    Fogadó óra: csütörtök 13.50-14.35

  • Balázs Győző

    Bereczki Erika

    1-6. of..munkaközösség vezető

    Tantárgyak: tanító/magyar
    Fogadó óra: kedd 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Béresné Éles Tímea

    Vizuális munkaközösség vezető

    Tantárgy: művészettörténet, rajz, népmüvészet
    Fogadó óra: hétfő 15.30-16.15

  • Balázs Győző

    Csatóné Dudás Erzsébet

    Reál munkaközösség vezető

    Tantárgy: biológia, kémia
    Fogadó óra: csütörtök 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Debreczeni István

    Diákönkormányzati vezető

    Tantárgyak: tanító/történelem
    Fogadó óra: csütörtök 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Marschalkó Edit

    Tánc munkaközösség vezető

    Tantárgyak: társastánc pedagógus
    Fogadó óra: hétfő 16.30-17.15

  • Balázs Győző

    Somlai Balázs

    Tervezési munkaközösség vezető

    Tantárgyak: kiadványszerv./animáció
    Fogadó óra: csütörtök 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Sziszkosz Vasziliszné

    Humán-Társadalomtudományi munkaközösség vezető

    Tantárgyak: magyar irodalom, nyelvtan
    Fogadó óra: kedd 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Dr. Varga Gyöngyi

    Iskolaorvos

  • Balázs Győző

    Földvári Zoltánné

    Iskola gondnok

  • Balázs Győző

    Kovács Katalin

    Iskolapszichológus

  • Balázs Győző

    Kovács Zsuzsanna

    Védőnő

  • Balázs Győző

    Lázár Ildikó

    Könyvtáros

    Tantárgy: dráma pedagógus
    Fogadó óra: hétfő 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Mohainé Tótfalusi Lívia

    Adminisztrátor

  • Balázs Győző

    Pethő Lajos

    Pedellus

  • Balázs Győző

    Bátori Péter

    Tantárgyak: alkalmazott fotográfia
    Fogadó óra: csütörtök 12.40-13.35

  • Balázs Győző

    Csala-Marosvári Zsuzsanna

    Fejlesztő pedagógus

  • Balázs Győző

    Csibi Károly

    Tantárgyak: lovaglás

  • Balázs Győző

    Dömötör Luca

    Tantárgy: modern tánc
    Fogadó óra: kedd 14.30-15.15

  • Balázs Győző

    Enyedi Beáta

    Tantárgy: hitoktató
    Fogadó óra: csütörtök 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Garzsik Eszter

    Tantárgy: tanító, angol nyelv, angol ének
    Fogadó óra: hétfő 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Gyuris Gábor

    Tantárgyak: angol rajz, technika, hangművészet
    Fogadó óra: csütörtök 13:25-13:50

  • Balázs Győző

    Henczel Ildikó

    Tantárgyak: angol / német nyelv
    Fogadó óra: kedd 13.30-14.15

  • Balázs Győző

    Ipacs Tamás

    Tantárgyak: judo

  • Balázs Győző

    Jakabné Gál Marianna

    Tantárgyak: magyar irodalom, nyelvtan
    Fogadó óra: hétfő 13.30-14.15

  • Balázs Győző

    Jánosi Gabriella

    Tantárgy: angol nyelv
    Fogadó óra: kedd 13.50-14.35

  • Balázs Győző

    Kecskeméti Törő Irén

    Tantárgy:képzőművészeti fotó, szakmai rajz
    Fogadó óra: szerda 15.30-16.15

  • Balázs Győző

    Kerekes Zsuzsanna

    Tantárgyak: ének-zene

  • Balázs Győző

    Kocsis Csilla

    Tantárgyak:ének-zene/sakk tanár
    Fogadó óra: péntek 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Kormány Attila

    Tantárgyak: egyházi ének

  • Balázs Győző

    Kovács Kata

    Tantárgyak: Balett

  • Balázs Győző

    Laszák László

    Tantárgyak: úszás

  • Balázs Győző

    Lukács Róbert

    Tantárgyak: grafika, festészet, müv. elm.
    Fogadó óra: szerda 13.50-14.35

  • Balázs Győző

    Maródi Attila

    Tantárgy: néptánc pedagógus
    Fogadó óra: csütörtök 13.00-13.45

  • Balázs Győző

    Matiscsákné Pocsay Enikő

    Tantárgyak: tanító, magyar nyelv, irodalom
    Fogadó óra: péntek 13.50-14.35

  • Balázs Győző

    Mester Viktória

    Tantárgyak: rajz-festészet
    Fogadó óra: szerda 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Miklós Árpád

    Tantárgyak: fizika

  • Balázs Győző

    Mikó Éva

    Tantárgyak: matematika, technika
    Fogadó óra: csütörtök 13.00-13.45

  • Balázs Győző

    Molnárné Szalai Zita

    Logopédus

  • Balázs Győző

    Nagy-Szabó Tünde

    Tantárgyak: testnevelés
    Fogadó óra: szerda 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Nemes-Molnár Mária

    Tantárgy: angol, földrajz, ang. körny.
    Fogadó óra: hétfő 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Neumann Ilona

    Tantárgy: színházi tánc, balett
    Fogadó óra: kedd 15:00-15.45

  • Balázs Győző

    Nyitray Viktória

    Tantárgyak: festészet

  • Balázs Győző

    Oláh Andrea

    Tantárgyak: tanító/matematika/thai-chi/ rajz technika/textil-kézműves
    Fogadó óra: hétfő 15.30-16.15

  • Balázs Győző

    Ostorházi Erika

    Tantárgy: művészet történelem, grafika, festészet
    Fogadó óra: kedd 16.15-17.00

  • Balázs Győző

    Reményi Katalin

    Tantárgyak: angol/angol történelem
    Fogadó óra: csütörtök 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Roppantóné Lévay Mária

    Tantárgyak: informatika / matematika
    Fogadó óra: csütörtök 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Rudolfné Ráczkevi Márta

    Tantárgy: angol nyelv, matematika
    Fogadó óra: szerda 12.40-13.25

  • Balázs Győző

    Sallai Tibor

    Tantárgyak: művészettörténet, grafika
    Fogadó óra: csütörtök 14.00-14.45

  • Balázs Győző

    Szűcs Krisztina

    Tantárgyak: magyar irodalom és nyelvtan, angol, testnevelés
    Fogadó óra: szerda 14.40-15.25

  • Balázs Győző

    Török Eszter

    Tantárgyak: képzőműv./mozgókép animáció készítés
    Fogadó óra: kedd 16.30-17.15

  • Balázs Győző

    Veréb Zsolt

    Tantárgyak: testnevelés/matematika
    Fogadó óra: hétfő 15.30-16.15

  • Balázs Győző

    Oláh Tibor

    Rendszergazda

Általános Tudnivalók

    • Alapfokú Művészetoktatási Iskolaegységünk célja olyan nevelési és oktatási program megvalósítása, ahol a diákok a kötelezően előrt tantárgyak mellett első osztálytól 14. osztályig megtalálhatják a számukra legmegfelelelőbb művészeti tevékenységet. Feladatunk a tehetséges diákok felkarolása, a szunnyadó képességek felismerése, kibontakoztatása. Már az alapoktól gondoskodunk olyan kreatívitást fejlesztő tevékenységek megismertetésével, mint a rajz, festészet, grafika, textil, dráma, tánc. A felsőbb évfolyamokban tanitási órákba beépítve választhatnak a gyerekek olyan alapozó tantárgyakat, melyek segíthetik őket a középiskolai továbbtanulásukban, ezek a foglalkozások a számítógépes grafika, fotó, animáció, média és tánc területeiről kerülnek ki.

    • Középiskolai és OKJ-s képzéseink a közép és emelt színtű érettségik, vizsgák letételeit biztosítják tanulóinknak, emelt számú rajz, festészet, szakmai órák, tánc, művészettörténet órákkal. Diákjaink ezen kategóráikból rendszeresen az országos versenyek résztvevői, elismert dijazottjai.

    •Mesterkurzusainkon, Kultúrszetteinken a tananyagban nem szereplő témák, foglalkozások, különleges technikák megismerésére van lehetőség elismert szakemberek bevonásával.

    •Az iskolánkban megrendezett eseményekről itt tekinthetők meg a képek: Galéria

  • 13tndZF

    Általános Tudnivalók

Általános Tudnivalók

    • Magyar – angol két tanítási nyelvű képzés 1-4.; 5-8.;

    • Angol nyelven tanult tantárgyak: ének-zene, rajz, testnevelés, technika, környezetismeret, történelem, földrajz, angol nyelvi civilizáció.

    • Emelt matematikai képzési óraszámok, valamint a sakk logika tantárgy 1-4. évfolyamon beépítve az órarendbe, 5-8. évfolyamon választható tehetségfejlesztés keretében folytatható tanulmány.

    • Egész napos iskola keretében széles választékban szervezett mindennapos testmozgás, a lovas oktatás biztosított órarendben építetten minden diáknak, ezen felül választható diáksportköri tevékenységek az úszás oktatás, versenyúszás, teniszoktatás, judo, asztalitenisz, barantha edzés, korcsolyaedzés, túra szakosztály.

    • Emelt szintű művészeti nevelés festészet és kézművesség területén, a képzés kiegészíthető az alapfokú művészetoktatási iskolai képzéssel: grafika, táncalapozó, balett, társastánc, dráma- színjáték tanszakokon.

    • Tehetség fejlesztő csoportok, kiscsoportos, egyéni fejlesztések működése nyelvi, irodalmi- és matematikai logika területeken.

    • A tanítás minden nap 8:15-től 16:15-ig tart, heti 45 órában.

    • A gyerekeknek egyéni órarend kialakításra van lehetőség 1-4. évfolyamon kedd - pénteki napokon, 5-8. évfolyamokon csütörtök – pénteki napokon 14:40-től 16-15-ig tartó időintervallumban ahol a választott pedagógus óráját látogatja a gyermek a tanévben.

    • 5. évfolyamtól művészeti szakgimnáziumi alapozó képzésben részesülnek a diákjaink, mely párhuzamos művészeti képzés keretében lehetőséget biztosít a 9. évfolyamtól diákjainknak művészeti szakképzésfolytatására is.

    • A hittanórák, egyházi énekórák órarendbe illesztése a családok felé külön elvárást nem támaszt az iskola részéről.

    • Szakmai tanulmányutak mellett, iskolakirándulások, osztálykirándulások képzésünk részét képzi.

  • 13tndZF

    Általános Tudnivalók

Általános Tudnivalók

    • Magyar – angol két tanítási nyelvű képzés 1-4.; 5-8.;

    • Angol nyelven tanult tantárgyak: ének-zene, rajz, testnevelés, technika, környezetismeret, történelem, földrajz, angol nyelvi civilizáció.

    • Emelt matematikai képzési óraszámok, valamint a sakk logika tantárgy 1-4. évfolyamon beépítve az órarendbe, 5-8. évfolyamon választható tehetségfejlesztés keretében folytatható tanulmány.

    • Egész napos iskola keretében széles választékban szervezett mindennapos testmozgás, a lovas oktatás biztosított órarendben építetten minden diáknak, ezen felül választható diáksportköri tevékenységek az úszás oktatás, versenyúszás, teniszoktatás, judo, asztalitenisz, barantha edzés, korcsolyaedzés, túra szakosztály.

    • Emelt szintű művészeti nevelés festészet és kézművesség területén, a képzés kiegészíthető az alapfokú művészetoktatási iskolai képzéssel: grafika, táncalapozó, balett, társastánc, dráma- színjáték tanszakokon.

    • Tehetség fejlesztő csoportok, kiscsoportos, egyéni fejlesztések működése nyelvi, irodalmi- és matematikai logika területeken.

    • A tanítás minden nap 8:15-től 16:15-ig tart, heti 45 órában.

    • A gyerekeknek egyéni órarend kialakításra van lehetőség 1-4. évfolyamon kedd - pénteki napokon, 5-8. évfolyamokon csütörtök – pénteki napokon 14:40-től 16-15-ig tartó időintervallumban ahol a választott pedagógus óráját látogatja a gyermek a tanévben.

    • 5. évfolyamtól művészeti szakgimnáziumi alapozó képzésben részesülnek a diákjaink, mely párhuzamos művészeti képzés keretében lehetőséget biztosít a 9. évfolyamtól diákjainknak művészeti szakképzésfolytatására is.

    • A hittanórák, egyházi énekórák órarendbe illesztése a családok felé külön elvárást nem támaszt az iskola részéről.

    • Szakmai tanulmányutak mellett, iskolakirándulások, osztálykirándulások képzésünk részét képzi.

Grafika

    • Sokszínű, teljeskörű grafikusi elméleti és gyakorlati tudás elsajátítása

    • Számítógépes tervezés

    • Kiadványok tervezése (magazin, könyv, katalógus, prospektus, szórólap, plakát, naptár, meghívó, étlap)

    • Arculattervezés (logo, névjegykártya, levélpapír)

    • digitális rajzolás

    • Web design

    • Magas-, mély- és síknyomás technikái (rézkarc, linómetszés, fametszés, papír- metszés, maratási technikák)

    • Egyedi grafikai technikák (tus, pác, toll, montázs, vegyes technika)

Mozgókép-Animációkészítő

    • 2D és 3D számítógépes animáció

    • Digitális rajzolás

    • Mozgókép készítés (kisfilmek, filmetüdök, portré és riport filmek, videóklip)

    • Forgatás (digitális kamera, fényképezőgép használata)

    • Filmvágás (számítógépes mozgóképszerkesztő programokkal)

    • Utómunka, effektezés (számítógépes mozgóképszerkesztő programokkal)

    • Filmszemléken, pályázatokon való részvétel

Tánc

    • Mesterkurzusok/workshopok, az ország vezető táncművészeinek, koreográfusainak bevonásával

    • Saját készítésű repertoár darabokban való részvétel

    • Országos és nemzetközi versenyeken való részvétel

Mi jellemez minket?

    • Keresztyén értékrend

    • Családias közösség

    • Mindennapos testnevelés programja fakultatív választási lehetőségekkel (lovaglás, judo, túra, TRX, úszás, tenisz, korcsolya)

    • Tehetség azonosítása, gondozása

    • Kimagasló eredmények a tehetségfejlesztésben

    • Országos és nemzetközi versenyeken való részvétel

    • Biztosítjuk a lehetőséget a szükséges fejlesztési területeken

    • Gazdagító programjaink keretében mesterkurzusokat, kortárs művészeti előadó esteket,workshopokat rendezünk diákjainknak azzal a szándékkal,hogy szakmai portfóliójuk ezáltal gazdagodjon.

    • Évente 2-3 iskolai, osztály- és szakmai kirándulások szervezését vállaljuk

    • Gazdag, sokszínű diákprogramok

    • Dinamikus, állandóan fejlődő, innonatív közösség…

    • és vár a SPIC Coffee

Művészeti és Médiafotógráfus

    • Analóg és Digitális fotózás:

    - Fotó utómunkák

    - Alkalmazott fotógráfia

    • Digitális kép szerkesztések:

    - Kép és szöveg

    - Képző művészeti fotó

    - Zsáner fotók

    - Riport fotók

  • 13tndZF

    Általános Tudnivalók

  • 13tndZF

    Grafika

  • 13tndZF

    Mozgókép-Animációkészítő

  • 13tndZF

    Tánc

  • 13tndZF

    Művészeti és Média fotógráfus

  • 13tndZF

    Mi jellemez minket?

Általános Iskola Alsó tagozat 1-4. évfolyam

A magyar-angol két tanítási nyelvű alapfokú oktatás 1-4. évfolyamain az alapműveltséget elsajátító és ezzel párhuzamosan futó művészeti oktatás biztosítja a gyermekek igényeire, érdeklődésére és képességeire épülő készségek jártasság szintű kialakítását

Általános Iskola Felső tagozat 5-8. évfolyam

Ezen évfolyamainkon nagy hangsúlyt kap az összefüggéseket feltáró, rendszerező tanulás technika elsajátítása, a logikai kapcsolatok közös felfedezése, a tantárgyi integrációkkal segített eligazodás, megértés. Ezen évfolyamainkon nagy hangsúlyt kap az összefüggéseket feltáró, rendszerező tanulás technika elsajátítása, a logikai kapcsolatok közös felfedezése, a tantárgyi integrációkkal segített eligazodás, megértés.

Szakgimnázium 9-12./13. évfolyamok

A középfokú oktatás érettségire épülő évfolyamain művészeti szakmai vizsgára felkészítő szakmai képzés folyik, az alábbiakban részletezett szakmai területeken

Gimnázium

Emelt szinten angol és történelem tagozatra járó diákok négy évfolyamon keresztül a két tantárgyból készülnek fel emelt szintű érettségire, illetve állami nyelvvizsgára. A történelem emeltszintű felkészítés társadalomtörténeti követelményeinek elsajátítását segíti a magas óraszám lehetősége mellett a művészettörténeti és vallástörténeti órák beépítés az órarendbe. Emelt szinten angol és matematika tagozatra járó diákok négy évfolyamon keresztül a két tantárgyból készülnek fel emelt szintű érettségire, illetve állami nyelvvizsgára.

Grafikus

A munkaterület rövid leírása: Az alkalmazott grafikus olyan vizuális és rajzi kultúrával rendelkező szakember, aki a grafika különböző szakterületein esztétikai és szakmai feladatok igényes megoldására alkalmas. Képes az előzetesen megbeszélt követelmények, elképzelések rögzítése után önállóan elkészíteni a szakmai feladatok tervvázlatait, azok variációit, majd kivitelezni a kész munkát, birtokolva és alkalmazva a szükséges elméleti és szakmai ismereteket. Ismeri a mai kor követelményeinek megfelelő, a kereskedelemmel és az iparral kapcsolatos konkrét megbízások teljesítésének, illetve a kivitelezés szervezésének szakmai kritériumait. Átfogó művészi és művészettörténeti ismeretekkel rendelkezik, ami képessé teszi alkotóművészi feladatok megoldására, tanulmányai folytatására a különböző művészeti főiskolákon, egyetemeken.

Mozgóképi animáció-készítő

A képzés célja: A képzés célja, hogy a tanulókkal megismertesse az animációs rajz- és bábfilmek tervezésének és megvalósításának elméletét és gyakorlatát. Továbbá célja, hogy ismertesse azt a társadalmi, kulturális, tudományos és művészeti, valamint technikai, ipari és gazdasági terepet, ahol a termékek és alkotások megvalósulnak és hatnak, azért, hogy a tanulók tanulmányaik befejezése után ebbe tájékozottan és alkotó módon tudjanak bekapcsolódni.

Táncos-Színházi táncos

A képzés célja: Olyan elméleti és gyakorlati ismeretek tanítása és gyakoroltatása, amelyek felkészítik a tanulót a táncos szakmai követelmények teljesítésére, képessé teszik a középfokú szakképesítéssel betölthető munkakörök ellátására.

Leendő Elsősök

Tisztelt Szülők, Érdeklődők!

A leendő első osztálysoknak az alábbi regisztrációs lapot szükséges kitöltenie Regisztrációs lap

Iskolások

    Az iskolaválasztás ismerkedéssel kezdődik, a szülővel és jelentkezővel egy előzetes megbeszéléshez időpontot kell kérni, mely ismerkedést követően az iskola alaposabb megismeréséhez kérjük a családot, hogy tegye lehetővé a két- három napos próbanap iskolába járását a gyermeknek. Ez idő alatt van lehetősége a családnak is alapos tájékozódásra a döntéshez, illetve a két tanítási nyelvi, vagy a művészet készségek felmérésre az iskolai szakembereknek. Így az iskola és a család közösen hozhatja meg az alaposan végig gondolt döntést, ami a gyermek számára a legjobb.

    Az iskolaválasztási döntést követően a beiratkozáshoz a következő dokumentumokra van szükség:

      • bizonyítvány, vagy ellenőrző/tájékoztató

      • születési anyakönyvi kivonat

      • lakcímkártya

      • TAJ kártya

      • diákigazolvány

    A középfokú beiskolázás 9. évfolyamaira szóló tagozatkódokat és felvételi eljárás részletes tájékoztatóját külön menüben találják.

    A digitális ügyintézéshez szükséges formanyomtatványokat a dokumentumok részben letölthetően érik el.

Leendő 9.Évfolyam

    Ideiglenes felvételi jegyzék a 2018/19-as tanévre

    Központi írásbeli vizsgák:

    Forgatókönyv a 2017-2018. tanévi központi írásbeli vizsgák lebonyolításhoz

    A teljes felvételi jegyzék az alábbi oldalon megtekinthető és letölthető az alábbi tartalmakban:

    Megtekintem

      • induló 9. évfolyamos tagozatok

      • A központi írásbeli vizsga időpontja és jelentkezés

      • A központi írásbeli vizsga időigénye és a feladatlapok tartalma

      • A felvételi vizsga és követelményei a NÉGYOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMBA

      • A felvételi vizsga az követelményei az ÖTOSZTÁLYOS KÖZÉPISKOLÁBA jelentkezők számára (animáció, grafikus, táncos)

      • A többcélú intézmény keretén belül a 9. évfolyamra való továbbhaladás feltételei

A digitális ügyintézéshez szükséges formanyomtatványokat a dokumentumok részben letölthetően érik el.

OKJ

    Beiratkozás minden szerdán 9:00-14:00 között lehetséges

    Érettségire épülő, kizárólag szakképzési évfolyamokon működő OKJ-s művészeti szakképzésünk két éves nappali, gyakorlatorientált oktatásban folytatjuk.

    Szeptemberbe a képzőművészeti szakmákra jelentkezőknek egy 10-15 munkából álló portfoliót kell magukkal hozniuk, továbbá rajzeszközöket (rajzlap, ceruza, radír) a felvételire, míg a táncos szakmára jelentkezőknek tréningruhára van szükség.

    Az iskolaválasztási döntést követően a beiratkozáshoz a következő dokumentumokra van szükség:

    • bizonyítvány, vagy ellenőrző/tájékoztató

    • születési anyakönyvi kivonat

    • lakcímkártya

    • TAJ kártya

    • diákigazolvány

A digitális ügyintézéshez szükséges formanyomtatványokat a dokumentumok részben letölthetően érik el.

Tagozatok

    • 4 évfolyamos gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv és matematika tantárgyakból. Tagozatkód: 01.

    • 4 évfolyamos gimnáziumi kerettanterv; emelt szintű oktatás angol nyelv és történelem tantárgyakból – Tagozatkód: 02.

    • 5 évfolyamos művészeti szakgimnáziumi kerettanterv; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület, melynél a 4. év végén érettségi vizsgát tesz, az 5. év végén OKJ-s középfokú szakmai vizsgát tesznek a tanulók OKJ 54-211-04 Grafikus szakon szakon – Tagozatkód: 03.

    • 5 évfolyamos művészeti szakgimnáziumi kerettanterv; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület, melynél a 4. év végén érettségi vizsgát tesz, az 5. év végén OKJ-s középfokú szakmai vizsgát tesznek a tanulók OKJ 54-211-10 Művészeti és médiafotográfus szakon – Tagozatkód: 04.

    • 5 évfolyamos művészeti szakgimnáziumi kerettanterv; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület, melynél a 4. év végén érettségi vizsgát tesz, az 5. év végén OKJ-s középfokú szakmai vizsgát tesznek a tanulók OKJ 54-213-03 Mozgókép- és animációkészítő szakon – Tagozatkód: 05.

    • 5 évfolyamos művészeti szakgimnáziumi kerettanterv; párhuzamos művészeti oktatás; művészeti tanulmányi terület, melynél a 4. év végén érettségi vizsgát tesz, az 5. év végén OKJ-s középfokú szakmai vizsgát tesznek a tanulók OKJ 54-212-09 Táncos II. (színházi táncos szakmairány) szakon – Tagozatkód: 06.

Nyílt napok

    Nyílt napokat az érdeklődő nyolcadikos tanulók, valamint szüleik számára 2017. november 16. napján (szerda) 10 órától, november 23. napján (szerda) 10 órától, november 30. napján (szerda) 10 órától valamit december 7. napján tartunk, melyen lehetőség lesz óralátogatásra, az iskola megtekintésére és beszélgetésre az érdeklődési terület szaktanáraival. Az év folyamán iskolánk rendezvényeire is szeretettel várjuk az érdeklődő diákokat és szülőket. A rendezvényekről az iskola honlapján is tájékozódhatnak.
  • 13tndZF

    Leendő Elsősök

  • 1a2n0Ck

    Iskolások

  • 1j5JfNg

    Leendő 9. Évfolyam

  • 1j5JfNg

    OKJ Szakképzés

  • 1j5JfNg

    Tagozatok

  • 1j5JfNg

    Nyílt napok